Rólunk

Heimdal™ Security

A Heimdal-t a növekvő digitális veszélyek elleni hatékony fellépés érdekében alapította 2014-ben egy dán, etikus hackercsoport, amely korábban kétszer is megnyerte a szektor szakembereinek kiírt világbajnokságot. A csapat a rangos Defcon hacker világversenyen első helyezést szerzett azonosító és védelmi algoritmusukat használta fel a kibervédelmi technológiájuk motorjául. A Heimdal többek között az FBI és az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának elismerését is kivívta a ransomware támadások visszaverésében nyújtott teljesítményéért. 

A néhány éve indított vállalat már 9 országban rendelkezik képviselettel, világszerte több mint 7000 vállalkozást és mintegy 1.5 millió végpontot véd. Pénzügyi forgalmuk a kezdeti 6000 százalékos növekedés után még mindig kétszámjegyű növekedést realizál éven

Maxvalor

A Heimdal™ Security hazai forgalmazója

Minden megoldással és szolgáltatással ügyfeleinket helyezzük a középpontba, és támogatjuk őket az üzleti céljaik elérésében. A legmodernebb Mesterséges Intelligencia (MI), Machine Learning, Big Data és felhőalapú technológiákat alkalmazó megoldásokkal, a legmagasabb szintű szolgáltatásokat biztosítjuk partnereink és KKV ügyfeleink számára, digitalizációs átalakulásuk során. 

Több, mint 25 év tapasztalattal tanácsadóink és szakértőink, az ügyfelek üzleti céljait és kihívásait szem előtt tartva, kínálnak személyre szabott, iparági tapasztalatokra épülő megoldásokat.

SZAKMAI FELKÉSZÜLTSÉG

20+ év IT-területen és üzletvezetésben szerzett tapasztalat.

MÁRKA

Bizonyított eredmények piacra lépési stratégiák kidolgozásában, és új termékek magyarországi bevezetésében, márkaépítésében.

ÜGYFÉLKÖZPONTÚSÁG

Maximális ügyfélélmény biztosítása az elsőszámú prioritásunk.


Heimdal Security Awards

2024

2024

Cyber Risk Mitigation Vendor of the Year

2024

Top Solutions 2024 Q1 - Endpoint Security Solutions For Business

2024

Top Solutions 2024 Q1 - Extended Detection And Response (XDR)

2024

Top Solutions 2024 Q1 - Endpoint Detection And Response

2024

Top Solutions 2024 Q1 - Privileged Access Management (PAM)


2024

Best Vulnerability Management Solution

2023


2023

Top Performer Fall 2023


2023

SourceForge Top Performer Summer 2023


2023

SourceForge Top Performer Spring 2023


2023

SourceForge Top Performer Winter 2023




2023

Network Computing Awards 2023 - Cloud Based Solution of the Year

2023

Computing Security Excellence Awards 2023 - Risk Management Award Winner

2023

High Performer for Mid-Market in the Mid-Market EDR Category


2023

High Performer in the European Quadrant in the European Antivirus & Endpoint Management Categories


2023

Top Solutions 2023 Q4 - Security Information And Event Management (SIEM)


2023

Expert Insights - Top Solutions 2023


2023

Top Solutions 2023 Q4 - Privileged Access Management


2023

Top Solutions 2023 Q4 - Endpoint Detection And Response (EDR)


2023

Top Solutions 2023 Q4 - Endpoint Protection


2023

Top Solutions 2023 Q4 - Patch Management

2022


2022

Expert Insights Best-Of Privileged Access Management

 

2022

Best Support for Mid-Market in the Mid-Market Endpoint Detection & Response (EDR) category

2022

Easiest To Do Business With for Mid-Market in the Mid-Market Endpoint Detection & Response (EDR) category

2022

Highest User Adoption in the Endpoint Detection & Response (EDR) category

2022

Best Support for Mid-Market in the Mid-Market Endpoint Detection & Response (EDR) category

2022

Easiest To Do Business With for Mid-Market in the Mid-Market Endpoint Detection & Response (EDR) category

2022

Highest User Adoption in the Endpoint Detection & Response (EDR) category

2022

High Performer in the Europe Endpoint Management category


2022

Expert Insights Best-Of Patch Management Software

 


2022

Expert Insights Best-Of Endpoint Security



2022

Expert Insights Best-Of Endpoint Detection And Response

 

2022

"Users Love Us" badge under G2's Summer Reports for 2022

 

2022

SOC 2 Type II and ISAE 3000 Certified

 


2021

2021

Best Cloud-Delivered Security Solution

 

 

2021

AI and Machine Learning-Based Security of the Year

 

 

2021

No. 1 Security Software of the Year by International Business Times

2020

2020

Anti-AdvanceAnti-Advanced Persistent Threat Solution of the Year

 

2019

2019

Anti Ransomware/ Anti DDos Solution of the Year

2018

2018

Best Anti Malware Solution Of The Year

 

 

2016

2016

We joined NoMoreRansomware.org


2016

Most Educational Security Blog Award