Betört a magyar piacra a dán etikus hackerekből álló kiberbiztonsági startup

Magyarországon terjeszkedik a dán etikus hackerek által alapított Heimdal. Az FBI és az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának elismerését is kivívó kiberbiztonsági cég megelőzésen alapuló technológiája képes a még ismeretlen adathalász és zsarolóprogramokat is azonosítani. Globálisan minden tizenegyedik másodpercben támadás ér egy céget, így a hazai vállalatok számára is valódi fenyegetést jelentő, kártékony programok elterjedésével az átfogó adatvédelmet nyújtó Heimdal és magyar forgalmazó partnere, a Maxvalor komoly piaci növekedésre számít.   

Csak az Egyesült Királyságban a KKV-k közel 40 százaléka tapasztalt kibertámadást

Az elmúlt egy évben a National Cyber Security Centre legfrissebb, idei felmérése alapján. Az adat- és értékvesztés következtében pedig egy-egy brit vállalkozás átlagosan több mint 3 millió forintnyi (8170 font) kárt szenved el. Az adathalász (malware) és ransomware, másnéven zsarolóprogramokkal elkövetett, szinte egész iparágat teremtő támadások miatt évi több száz millió dollár váltságdíjat fizetnek ki a bajba került társaságok világszerte.

A Heimdal-t a növekvő digitális veszélyek elleni hatékony fellépés érdekében alapította 2014-ben egy dán, etikus hackercsoport, amely korábban kétszer is megnyerte a szektor szakembereinek kiírt világbajnokságot. A csapat a rangos Defcon hacker világversenyen első helyezést szerzett azonosító és védelmi algoritmusukat használta fel a kibervédelmi technológiájuk motorjául. Mára a Heimdal rendszerei DNS, HTTP, és HTTPs protokollokat lefedő, hálózati, végponti és emailforgalmat is figyelő, újgenerációs antivírust és privilegizált hozzáférést nyújtó integrált és személyre szabható megoldásokat kínálnak, amik csak az elmúlt 12 hónapban több mint 90 millió támadást akadályoztak meg ügyfeleiknél. A Heimdal többek között az FBI és az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának elismerését is kivívta a ransomware támadások visszaverésében nyújtott teljesítményéért.

A néhány éve indított vállalat már 9 országban rendelkezik képviselettel, világszerte több mint 7000 vállalkozást és mintegy 1.5 millió végpontot véd. Pénzügyi forgalmuk a kezdeti 6000 százalékos növekedés után még mindig kétszámjegyű növekedést realizál évente.

Dinamikus nemzetközi bővülésének részeként a Heimdal a magyar piacra is belép, ahol a Maxvalorral közös együttműködésében biztosítják átfogó szolgáltatásaikat.     

„A magyar piacon számos olyan, informatikailag fejlett vállalkozás működik, amely értékeli a biztonságos és egyéni igényekre szabható IT-védelmi szolgáltatásokat. Mivel a Heimdal-nak épp ezek az igazi erősségei, így várakozásunk szerint 3-5 éven belül vezető pozíciót vívhatunk ki partnerünkkel, a Maxvalorral. Úgy véljük, hogy termékeink jól illeszkednek egy olyan piachoz, ahol komoly kereslet van a hagyományos védelemnek számító biztonsági javítások kezelésére vagy az újgenerációs antivírus programokra és az EDR megoldásokra, de emellett a felhasználók egyre nyitottabbak a fejlettebb biztonsági kiegészítőkre, mint a privilegizált hozzáférés és alkalmazáskezelés, illetve a DNS alapú, valamint a zsarolóprogramok ellen fejlesztett védelem” – mondta Morten Kjaersgaard, a Heimdal vezérigazgatója.

„Minden tizennegyedik másodpercben egy cég zsarolóprogram áldozatává válik, és a fenyegetés nem ismer határokat. Számos hazai vállalkozás még mindig nincs tisztában a veszély súlyosságával, pedig egy kártékony program akár több tízmillió forintos kárt is okozhat. Többé már nem lehet egy egyszerű vírusírtóval felvenni a harcot a ránk leselkedő, ismeretlen és kifinomult digitális támadásokkal szemben. A hatékony védekezéshez olyan intelligens és integrált megoldásokra van szükség, amik folyamatosan lekövetik a világ vezető kutató és tanácsadó cége, a Gartner által meghatározott friss IT biztonsági trendeket és kockázatokat. A Heimdal-lal kötött megállapodásunk eredményeként már Magyarországon is képesek vagyunk a legmodernebb kiberbiztonsági szolgáltatásokat a kisvállalkozásoknak is megfizethető konstrukciókban nyújtani. A piaci érdeklődés alapján úgy véljük, hogy rövid idő alatt komoly növekedést érhetünk el a szektorban” – hangsúlyozta Gölcz Dénes, a Heimdal termékeit forgalmazó Maxvalor ügyvezető igazgatója. 

Maxvalor

A Maxvalor megbízható és maximális minőségű megoldásokat nyújt kis- és közepes vállalatoknak digitális átalakulásuk útján. Az átfogó kiberbiztonsági tapasztalattal rendelkező Maxvalor a Heimdal™ Security magyarországi forgalmazója, a legmodernebb, egységes és inteligens kiberbizonsági megoldásokat és szolgáltatásokat nyújtja a cégeknek itthon. Maxvalor.hu

Heimdal Security

A Heimdal™ Security egy 2014-ben Koppenhágában alapított, dinamikusan növekvő kiberbiztonsági szolgáltató, amely mára a világ számos pontján jelen van irodáival. Az évről évre látványosan bővülő vállalat egy olyan előremutató, a trendeket megelőző megközelítést alkalmaz a fenyegetésekkel szemben, amelynek eredményeként a Heimdal™ Security egy könnyen és egyszerűen alkalmazható, egységes és intelligens kiberbiztonsági megoldást nyújt ügyfeleinek. A Heimdal™ Security 2020. március óta a Marlin Equity Partners tulajdonában áll, amely így további lehetőségeket nyit a szolgáltatónak a terjeszkedésre.


Betört a magyar piacra a dán etikus hackerekből álló kiberbiztonsági startup
Maxvalor Hungary Kft. 2021. június 23.

Címkék
Archiválás
Vírustípus, a 6 fő típus ami ma is rendszerek millióit fertőzi meg